Könyvespolc másképp - a legjobb virtuális ajánlók

Régóta töltöm már szabadidőmet olvasással, könyvtárosként pedig én is személyes szívügyemnek érzem az olvasás népszerűsítését. A járványhelyzet miatt könyvtárunk is zárva tart a kormányrendelet értelmében. Arra gondoltunk, szeretnénk kicsit elviselhetőbbé tenni az otthonlétet olvasóink számára, ezért sorozatot indítanánk olyan emberekről, akik sokat tesznek az olvasás népszerűsítése érdekében. Bejegyzéseik, cikkeik, videóik kikapcsolódást nyújthatnak a bezártságban. Hetente két-két bloggert/vloggert mutatunk be, a bejegyzések pedig minden héten kedden és csütörtökön kerülnek majd fel honlapunkra. 

Tóth Evelin a Pergamenre hányt szavak vloggere először bloggerként kezdte könyves pályafutását.

 A kötelező olvasmányokat az általános iskolában ő sem szerette, mint sokan mások, azonban szerencsére környezetében volt olyan rokon, ismerős, aki bombázta az izgalmasabbnál izgalmasabb könyvekkel, így ő is beleszeretett az olvasás világába.

Saját bevallása szerint nagyon kevés olyan műfaj van, amit nem szeret olvasni, így szinte mindenevőnek, az újra nyitottnak vallja magát.

Gimnazista korában kezdett el gondolkozni azon, hogy ha már ilyen sokat olvas, miért ne mondhatná el és oszthatná meg másokkal véleményét olvasmányairól, s erre mi is lehetne alkalmasabb, mint egy blog.

2015-ben indította el könyves blogját, amivel elérte azt a szintet, hogy kiadókkal állt kapcsolatban, különböző könyves rendezvényekre hívták, ahol nagyon sok tapasztalatot szerzett. Azonban egy idő után úgy érezte, a blogolás már nem elég neki, korlátozza az írott szó, de abbahagyni nem szerette volna, ezért szükségesnek érezte a platformváltást. Így hozta létre YouTube csatornáját, ahol szintén könyvekkel foglalatoskodik.

Azt mondja, bár technikai gondjai mindig akadtak a vlogolásnál, mégsem választana más utat, mert úgy érzi, sokkal jobban fejlődik, halad, mint amit a bloggal 3-4 év alatt sikerült elérnie. Azt mondja, a vlogolás az ő területe, itt van jó helyen.

Nagyon sok kiadóval kapcsolatban áll: van, amikor a kiadók keresik meg őt, van, amikor pedig ő keresi meg a kiadókat. Amikor erről kérdeztem, azt mondta: „Ezeket az együttműködéseket folyamatosan életre kell kelteni, mert ha nem vagy velük hónapról hónapra kapcsolatban, akkor hamar „elfelejtenek”, mivel rengeteg emberrel működnek együtt. Általában ezt úgy oldják meg, hogy akivel jók a tapasztalataik, azokat beteszik a levelezőlistájukra, és kiajánlókat küldenek nekik, amikre válaszolva kérhetünk recenziós példányt.” Ezek az együttműködések a kiadónak is használnak, hiszen a blogger/vlogger népszerűsíti a könyvet, a blogger/vlogger pedig szintén profitál belőle, hiszen megkapja a példányt, és a kiadó is kiteszi az oldalára a kötetről írt recenziót.

Azt mondja, a legnagyobb élménye, hogy könyves eseményeken követői megszólítják és elmondják neki, mennyire szeretik a csatornáját. Számos visszajelzést kap követőitől, hogy miatta, az ő véleménye miatt olvastak el egy-egy könyvet. Gondolkozik egy Könyvklub elindításában is, ezzel is népszerűsítve az olvasást.

Több szakmában is jártas, hiszen több képzést is végzett: filozófia – kommunikáció és kiadó szerkesztő. A hétköznapokban két állása is van: színészkedik egy bábszínházban és egy egyetemi újság szerkesztője is.

Szabadidejében az olvasás mellett nagyon szeret énekelni és jógázni is.   

 

Evelin YouTube csatornája a Pergamenre hányt szavak az alábbi linken található: https://www.youtube.com/channel/UCIojoG7OOMGprN3EIwgs0qg

Pergamenre hányt szavak Facebook oldal: https://www.facebook.com/pergamenrehanytszavak/

Pergamenre hányt szavak Instagram oldal: https://www.instagram.com/pergamenre.hanyt.szavak/

 

please do NOT follow this link