Könyvespolc másképp - a legjobb virtuális ajánlók 35. rész

Régóta töltöm már szabadidőmet olvasással, könyvtárosként pedig én is személyes szívügyemnek érzem az olvasás népszerűsítését. A járványhelyzet miatt könyvtárunk is zárva tart a kormányrendelet értelmében. Arra gondoltunk, szeretnénk kicsit elviselhetőbbé tenni az otthonlétet olvasóink számára, ezért sorozatot indítanánk olyan emberekről, akik sokat tesznek az olvasás népszerűsítése érdekében. Bejegyzéseik, cikkeik, videóik kikapcsolódást nyújthatnak a bezártságban. Hetente két-két bloggert/vloggert mutatunk be, a bejegyzések pedig minden héten kedden és csütörtökön kerülnek majd fel honlapunkra. 

Vivien azóta szeret olvasni, amióta megtanították rá. Már hét éves kora óta könyvtári tag, de igazán könyvmolynak tizenhárom éves kora óta vallja magát, amikor is A Szent Johanna Gimi sorozat elindította nála a lavinát. Azóta pedig csak falja a könyveket.

A könyvek műfaját tekintve leginkább az igaz történeten alapuló, valósághű történeteket kedveli, amik megérintik a lelkét. De ezek akár nagyon megterhelőek is tudnak lenni, így sokszor olvas könnyedebb történeteket is. Kedveli a romantikus, történelmi, fantasy, pszicho-thriller, disztópikus, klasszikus és sci-fi műfajú köteteket is.

Vivien mindig szerette megosztani másokkal olvasmányélményeit és régóta gondolkozott már a blog elindításán, de a végső löketet családja, barátai és az egyik kedvenc magyar szerzője bíztatása adta meg számára. Előtte a Moly (könyves felület – szerk.) platformját használta a könyvek értékelésére, s a mai napig értékeli itt is olvasmányait, nemcsak blogján. Egy-egy történet elolvasása után mindig úgy érzi, ki kell írnia magából, milyen hatással volt rá az adott mű.

Blogját idén januárban indította el, így még nagyon az elején tart, de szerencsére akad segítsége. Van néhány blogger barátnője, akik tudnak tanácsot adni neki, ha elakadna a szerkesztést vagy éppen a felület kezelését illetően. Egyre inkább beletanul a képmontázsok készítésébe is, mely ez alatt a rövid idő alatt is a szenvedélyévé vált. Jelenleg úgy érzi, ihletben nincs hiánya, így lassan de biztosan halad.

Blogjának nevét (Szavak az élet) Markus Zusak: A könyvtolvaj c. kötetéből kölcsönözte. Ez a mondat azonnal megérintette a könyv olvasása közben és azonosulni tudott vele, mert az olvasás a lényévé vált. Nem mellesleg a mű is nagy hatással volt rá, így nem volt kérdés, hogy a blogjának ezt a nevet adja.

A név (Vien), melyet blogján, instagram oldalán és a molyos felületen is használ, öccsétől kapott beceneve.

Egyelőre csak az Álomgyár Kiadóval működik együtt. Bár recenziós példányt ő kért tőlük, a szerző, akit már korábban említettem, hogy bíztatta Vivient a blog elindítására, a kiadó egyik szerzője, így a megkeresés félig-meddig közösnek mondható.

Ha lenne rá lehetősége, nagyon szívesen vállalna közönségtalálkozót, ahol megismerkedne olvasóival, követőivel.

Vivien gyógypedagógiai segítő és kisgyermeknevelő - gondozói képzést végzett el, jelenleg pedig egy magán bölcsődében/gyermekfelügyeletben dolgozik. Néha bébiszitterkedést is vállal vagy az otthoni teendőket intézi hétköznapjain.

Szabadidejében az olvasás mellett szívesen énekel, hallgat zenét, fut, táncol, valamint szívesen tölti idejét párjával, barátaival és a kutyájával is. Ha pedig van ihlete, kedvelt időtöltése az írás is.

 

Szavak az élet blog: https://vienreading.blogspot.com/

Szavak az élet Facebook oldal: https://www.facebook.com/Szavak-az-%C3%A9let-108828550655574/

please do NOT follow this link