Könyvespolc másképp - a legjobb virtuális ajánlók 11. rész

Régóta töltöm már szabadidőmet olvasással, könyvtárosként pedig én is személyes szívügyemnek érzem az olvasás népszerűsítését. A járványhelyzet miatt könyvtárunk is zárva tart a kormányrendelet értelmében. Arra gondoltunk, szeretnénk kicsit elviselhetőbbé tenni az otthonlétet olvasóink számára, ezért sorozatot indítanánk olyan emberekről, akik sokat tesznek az olvasás népszerűsítése érdekében. Bejegyzéseik, cikkeik, videóik kikapcsolódást nyújthatnak a bezártságban. Hetente két-két bloggert/vloggert mutatunk be, a bejegyzések pedig minden héten kedden és csütörtökön kerülnek majd fel honlapunkra. 

Kismosoly számára az áttörést 2009. hozta meg az olvasás terén. Előtte nem igazán volt környezetében senki sem, akitől elleshette volna az olvasást, mint tevékenységet. Hatodik osztályos korában az egyik osztálytársa kölcsön adta neki Katherine Applegate: Szívzűrök-sorozatának első három részét, majd pedig egy másik osztálytársa a nyári szünetre az Alkonyat sorozat első két részét, ami annyira elnyerte a tetszését, hogy egymás után kétszer is elolvasta őket. Ezek a könyvek hozták meg számára az olvasás szeretetét, mely a mai napig töretlen nála. Azt gondolja, az volt a kulcs, hogy megfelelő időben megfelelő könyvek kerültek a kezébe, ugyanis véleménye szerint nincs olyan ember, aki ne szeretné meg az olvasást, csak meg kell találnia a megfelelő könyvet.

Tinikorában leginkább a romantikus és a fantasy regények érdekeltél, de manapság már egyre nyitottabb a könyvek műfaját illetően. Azóta sok disztópiát, néhány sci-fit is olvasott már. Mostanában pedig egyre inkább érdeklik az igaz történeteken alapuló, a történelmi hátterű és a pszichológiai könyvek is. Sok tabu témát feldolgozó könyvet is olvas, ezek közül egyik kedvence a Szólíts a neveden, ami két meleg fiú szerelméről szól.

Már tizenéves kora óta érdekelte a weblapszerkesztés világa, egyetemi tanulmányai alatt pedig el is sajátította az alapjait. 2019 szeptemberében indította útnak blogját, hogy kiírhassa magából véleményét, gondolatait az általa olvasott könyvekről, illetve azzal a szándékkal, hogy hátha meghozza néhány olvasó számára a kedvet egy-egy könyvhöz vagy magához az olvasáshoz írásaival.

Szeretné, ha egyszer kialakulna egy állandó olvasói köre, akikkel kölcsönösen tudnak beszélgetni könyvekről, megosztani egymással élményeiket, tapasztalataikat.

A kezdet semmiképp sem volt számára könnyű, sokszor még most is akadályokba ütközik. Szerette volna Ő maga saját kezűleg elkészíteni, kódból megírni blogját, de ez nagy falatnak bizonyult számára. Rá kellett jönnie, ehhez még sokat kell tanulnia, így egy keretrendszer segítségével hozta létre a blogot.

Bár kiadókkal még nem működik együtt, már sikerült szert tennie egy-két recenziós példányra: Szurovecz Kitti Az egyetlen ismerős arc kötetéből ajánlott fel neki egy példányt a könyv őszi bemutatóján, illetve Hel Enai Dawn Sunderon című könyvéből is kapott recenziós példányt. Ezekért pedig nagyon hálás mindkét szerzőnek!

Hétköznapjait szakdolgozatának megírásával tölti, ugyanis most fog végezni gazdaságinformatikus alapszakon. Valamint nemrég kapott gyakornoki állást egy bankban, website területen.

Jelentős szereppel bír életében a sport: jelenleg öt sportformát is űz, melyek közül mindegyiket kedveli. Ezen kívül szereti szabadidejét barátai körében tölteni, filmet nézni, színházba és  slam poetry estekre járni. Ez az élmény még számára is friss dolog, de azt ajánlja, hogy aki még nem járt ilyen eseményen, mindenképp menjen el egyszer!

 

Kismosoly olvas blog https://kismosolyolvas.hu/

Kismosoly olvas blog Facebook oldal https://www.facebook.com/kismosolyolvas

Kismosoly olvas blog Instagram oldal https://www.instagram.com/kismosoly_olvas/?hl=hu

Kismosoly olvas Moly.hu oldal https://moly.hu/tagok/kismosoly_olvas

please do NOT follow this link