Nők az irodalomban avagy boldog nőnapot kívánunk olvasóinknak!

Fotó: Catch News

Nőnap alkalmából szeretnénk felköszönteni minden kedves olvasónkat ezzel a Nők az irodalomban bejegyzéssel. Olyan női szerzőket mutatunk be a teljesség igénye nélkül, akik nagyot alkottak és jelentős irodalmi munkássággal bírnak. 

 

Fotó: Cultura

 

Brontë nővérek

Charlotte, Emily és Anne Brontë az angol irodalom nagyjai közé tartoznak. Munkásságuk az 1840-50-es évekre tehető.  A testvérek a yorkshire-i Haworth-ben nőttek fel, és már gyerekkoruktól kezdve írtak verseket, rövidebb történeteket. 1846-ban ki is adták első könyvüket saját költségükre Currer, Ellis és Acton Bell írói álnevek alatt. A kötet nem hozott sikert számukra, mindössze két példányban kelt el. Az ezt követő évben mindhárman előrukkoltak egy-egy regénnyel.

Sajnos rossz egészségi állapotuk lerövidítette karrierjüket. Leghíresebb regényeik: Jane Eyre (Charlotte), Üvöltő szelek (Emily), Wildfell asszonya (Anne).

 

Fotó: Magyar Hírlap

 

Szabó Magda

Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, többek között Abigél és Tündér Lala megalkotója. „Talán az elmúlt évtizedek legnépszerűbb írója, aki nemcsak a közönség, de az irodalomkritika tetszését is elnyerte műveivel, sőt nemzetközi elismeréseket is szerzett.”

(Forrás: https://port.hu/cikk/magazin/nok-az-irodalomban-10-no-aki-fontos-szerepet-jatszott-a-magyar-irodalomban/article-30853 )

Debrecenben született, karrierjét költőként indította, sokáig tanított is. Művei legtöbbször önéletrajzi ihletésűek voltak. Sikerének titkát valószínűleg az adja, hogy regényei régi nagypolgári történetek, melyek egyben olvasóbarát családtörténetek is. Néhány regényéből filmet is készítettek.

Legendás szerelem fűzte férjéhez Szobotka Tiborhoz (aki szintén író volt). Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint férje halála után írt könyve (Liber mortis), ami szerelmének gyászolásáról szól.

Leghíresebb regényei: Freskó, Abigél, Az ajtó, Ókút, Régimódi történet, Für Elise

Szabó Magdáról készült már egy hosszabb bejegyzés Arcok, utak, életek rovatunkban, melyet a linkre kattintva érhetnek el: http://krudylib.hu/tartalom/arcok-utak-eletek-szabo-magda-munkacsi-leila-ajanloja

 

Fotó: Wikipédia

 

Louisa May Alcott

1832-ben született a Pennsylvania állambeli Germantown-ban. Őt és három lánytestvérét szüleik keresztény elvek szerint nevelték. Már gyerekkorában megmondta, hogy mielőtt meghal, nagy ember lesz belőle. Gyermekéveit Concordban és Bostonban töltötte a természetet járva és a könyvtárat rendszeresen látogatva.

Az írás iránti szenvedélye korán megmutatkozott: gazdag képzelő ereje segítségével gyakran írt melodrámákat, amiket aztán testvéreivel együtt elő is adtak. Első könyve huszonkét éves korában jelent meg Virágmesék címmel (Magyarországon nem jelent meg.)

Kiadója kérésére készítette el leghíresebb regényét a Kisasszonyokat, mely azóta számos kiadást megért, valamint filmet is készítettek belőle.

 

Fotó: Szabó T. Anna weboldala

 

Szabó T. Anna

Egy különleges magyar írónő: elsősorban verseket ír, de weboldalán található számos próza, novella, esszé is tollából. Sok könyvben láthatjuk feltüntetve fordítóként is.

1972-ben született Kolozsváron és 1987-ben települt át családjával Magyarországra. Egyetemi évei alatt kezdett publikálni, több napi- és havilapban, különféle antológiákban rendszeresen közöl verseket, esszéket, novellákat.

Ismertebb művei: Senki madara, Ikertükör (vers), Törésteszt, Határ (próza).

Szabó T. Annáról készült már egy hosszabb bejegyzés Arcok, utak, életek rovatunkban, melyet a linkre kattintva érhetnek el: http://krudylib.hu/tartalom/arcok-utak-eletek-szabo-t-anna-munkacsi-leila-ajanloja

 

Fotó: Vogue

 

Sylvia Plath

„Az amerikai irodalom egyik legnagyobb remekműve egy tragikusan fiatalon elhunyt írónő nevéhez köthető. Sylvia Plath öngyilkossága, magánélete és házassága Ted Hughes költővel a mai napig az irodalmi legendák közé tartozik.

De mindez csak azért érdekes, mert az egyébként verselő szerző megalkotta Az üvegbura című egyetlen regényét, amely egy fiatal lány szorongását és depresszióját ragadja meg, hihetetlenül intenzív elbeszélői nyelven, magyarul Tandori Dezső remek fordításában.

Plath kegyetlen állapotrajza egy beteg psziché világfájdalmas önvallomása. Az elbeszélő művészet egyik csúcspontja, szép, szomorú, megrázó, kihagyhatatlan klasszikus. Kötelező darab.”( Forrás: https://port.hu/cikk/magazin/nok-az-irodalomban-20-no-aki-megvaltoztatta-a-vilagirodalmat/article-30852 )  

 

Fotó: Cassy Blacksmith Blogja

 

Agatha Christie

A krimi koronázatlan királynője, a brit hölgy, aki a világ egyik legolvasottabb szerzője. Egymaga többet tett a női egyenjogúságért, mint sok politikai mozgalom együttvéve.  Rendkívüli észjárását a férfiak is irigyelik a mai napig. Bár álnéven néhány romantikus műve is született, szinte mindenki a krimi nagyasszonyaként ismeri. Több mint nyolcvan detektívregényt írt. Olyan detektíveket alkotott meg, mint Hercule Poirot vagy Miss Marple.

Regényeiben sosem lehet tudni még az utolsó oldalon sem, hogy ki volt a tettes. Az első világháború alatt nővérként, majd laboratóriumban dolgozott, ahonnan kiválóan tudta kamatoztatni tudását könyveiben a méregkeveréshez. Könyvei közül sokat megfilmesítettek, sorozatot is készítettek belőlük.

Híres regényei közül néhány: Gyilkosság az Orient-expresszen, Tíz kicsi néger, Halál a Níluson, Holttest a könyvtárszobában, A Bertram Szálló

Agatha Christie-ről készült már egy hosszabb bejegyzés Arcok, utak, életek rovatunkban, melyet a linkre kattintva érhetnek el: http://krudylib.hu/tartalom/arcok-utak-eletek-agatha-christie-munkacsi-leila-ajanloja

 

Fotó: Marie Claire

 

Szurovecz Kitti

Kitti az egyik kedvenc magyar szerzőm. Szinte mindig komoly, tabu témákat boncolgat regényiben. Az ő története is nagyon inspiráló, hiszen mélyszegénységből kitörve lett sikeres írónő.

Általános iskolás korától kezdve része az írás az életének. Azóta már a tizenharmadik könyvét írja. Nagyon szeretem a stílusát, a témákat, amiket választ és azt is, hogy nagyon közvetlen az író-olvasó találkozókon és a közösségi médiában is.

Regényei a teljesség igénye nélkül: A sokszívű, Hópelyhek a válladon, Lilla titka

(Legújabb regényéből, amit még most ír közösségi oldalán találhatók részletek.)

 

Fotó: History

 

Jane Austen

Bár romantikus szerzőként tekintünk rá, Austen a kritikai realizmus egyik úttörője volt. Regényeiben korhű képed fest le a társadalomról, társadalmi szokásokról, az angol vidékről. Hősei erős, intelligens nők. Írásaira pedig jellemző a feszes kompozíció és az ironikus látásmód.

Már gyerekkorától kezdve szórakoztatta családját történeteivel, mindig is írónak készült. Bár a házasságregények írójaként emlékeznek meg róla, ő maga sosem ment férjhez. Korán életét vesztette egy akkor ismeretlen kórban.

Hat teljesen befejezett regénye: Büszkeség és balítélet, Emma, Értelem és érzelem, A klastrom titka, A mansfield-i kastély, Meggyőző érvek. Ezek mindegyikéből, – van, amelyikből többet is, – filmet készítettek.

Jane Austen-ről már készült egy hosszabb bejegyzés Arcok, utak, életek rovatunkban, melyet a linkre kattintva megtekinthetnek: http://krudylib.hu/tartalom/arcok-utak-eletek-jane-austen-munkacsi-leila-ajanloja

 

Fotó: Index

 

J. K. Rowling

Szerintem nincs olyan ember manapság, aki ne tudná ki J. K. Rowling. A világ egyik legnépszerűbb sorozatának, a Harry Potternek megalkotója azonban még mindig nem felejtette el honnan jött. J. K. Rowling élete korántsem volt egy vidámpark, sok sötét időszaka volt, melyből szintén merített könyveihez. A Harry Potteren kívül népszerű lett felnőtteknek szóló krimije a Cormoran Strike is, melyből az HBO sorozatot is készített. Legújabb könyvében az Ickabogban pedig várpalotai tanulók rajzai is megtalálhatók.

J. K. Rowling-ról már készült egy hosszabb bejegyzés Arcok, utak, életek rovatunkban, melyet a linkre kattintva érhetnek el: http://krudylib.hu/tartalom/arcok-utak-eletek-j-k-rowling-munkacsi-lejla-ajanloja-harry-potter-het

 

Fotó: Litera

 

Finy Petra

Író, költő. Főként a gyerekkönyvpiacon találkozhatunk vele, de felnőtteknek szóló köteteket is ír.

„Pályája 2006-ban indult a Histeria grandiflora című verseskötettel. Gyerekkönyvei a kényes témákat helyezik középpontba, mint például A tesó-ügy, az Ovi-ügy és A doki-ügy. A Rufusz Rafael-sorozat kötetei pedig humoros és gyógyító mesék rossz evőknek és rossz alvóknak. Sajátos, jelzőkben és költői képekben gazdag prózanyelve, és apróságokat, nyelvbotlásokat beemelő versnyelve van.”

Könyvei közül néhány: Bodzaszörp, A darvak tánca, A fűszerkatona (gyerekeknek),  Akkor is, Marlenka (felnőtteknek)

 

Fotó: Goodreads

 

Margaret Atwood

Atwood az utóbbi évek egyik legismertebb és legtermékenyebb szerzője. Nemcsak prózákat, hanem verseket is ír. Ezekhez az inspirációt főként mítoszokból és tündérmesékből meríti.

Ottawában született, gyermekkorát főként erdőkben bóklászva töltötte. Kiskorától kezdve szerette a szépirodalmat, a Grimm testvérek meséit, a kanadai állatvilágról szóló történeteket és a képregényeket is. Már tizenhat éves korában eldöntötte, hogy író lesz. Nagy környezetvédő és feminista is egyben. Ez az írásaiban is tükröződik.

Lehíresebb regénye A szolgálólány meséje, melyből az HBO sorozatot is készített.

Margaret Atwood-ról készült már egy hosszabb bejegyzés Arcok, utak, életek rovatunkban, melyet a linkre kattintva érhetnek el: http://krudylib.hu/tartalom/arcok-utak-eletek-margaret-atwood-munkacsi-lejla-ajanloja

please do NOT follow this link