Könyvespolc másképp - a legjobb virtuális ajánlók 33. rész

Régóta töltöm már szabadidőmet olvasással, könyvtárosként pedig én is személyes szívügyemnek érzem az olvasás népszerűsítését. A járványhelyzet miatt könyvtárunk is zárva tart a kormányrendelet értelmében. Arra gondoltunk, szeretnénk kicsit elviselhetőbbé tenni az otthonlétet olvasóink számára, ezért sorozatot indítanánk olyan emberekről, akik sokat tesznek az olvasás népszerűsítése érdekében. Bejegyzéseik, cikkeik, videóik kikapcsolódást nyújthatnak a bezártságban. Hetente két-két bloggert/vloggert mutatunk be, a bejegyzések pedig minden héten kedden és csütörtökön kerülnek majd fel honlapunkra. 

 

 

Petra számára a könyvmolyok világában minden a Harry Potterrel kezdődött. A filmeket imádta és amikor megtudta, hogy könyvadaptációról van szó, azonnal rákapott a könyvekre is. Ezután egy ideig még a varázslókról szóló könyveket bújta, majd egy alkalommal, amikor a könyvesboltban járt, meglátta Márquez Szerelem a kolera idején kötetét, ami szerelem volt első látásra számára. Nagyon meghatározó élmény volt számára, hiszen a könyv elolvasása után kezdett el érdeklődni a szépirodalom iránt.

A könyvek műfaját illetően alapvetően egyiktől sem zárkózik el. Leginkább a női lélektani regényeket kedveli, de legutóbbi kedvenc olvasmánya például egy sci-fi volt. Főként klasszikusokat olvas, sokat csemegézget az 1001 könyv listájáról is.

Általános iskolás kora végén kezdte el a blogolást és kisebb-nagyobb szünetektől eltekintve sosem hagyta abba. Korábbi blogjával már nem volt elégedett, ezért kicsit szüneteltette az írást, majd pedig létrehozta a Csészefoltot, hogy tiszta lappal indulhasson.

Sokáig nem tudta eldönteni, hogy milyen tematikájú blog lenne számára az ideális. Az évek alatt volt személyes, divat és kultúrával foglalkozó oldala is, ahol vegyesen írt könyvekről, filmekről, zenéről és képzőművészetről. Idővel rájött, hogy a személyes hangvételű blog áll hozzá a legközelebb, ahol vegyesen írhat a számára fontos dolgokról és az élet apró örömeiről, legyen az egy lebilincselő olvasmány vagy egy jól sikerült francia hagymaleves.

Sokáig gondolkozott blogjának nevén, hiszen mindenképpen olyat szeretett volna, ami kellően összefoglalja a blog témáját, hangulatát. A Csészefolt azokra a csendes reggelekre emlékezteti, amikor hétvégéken egy kávéval a kezében olvasgat.

Petra magyar szakon tanult komparatisztika szakirányon, ami a világirodalom mellett a társművészetekkel is foglalkozott, de ma már egy multinál dolgozik pénzügyi területen.

Az olvasás és az írás mellett a főzés a másik nagy szenvedélye. Imád kísérletezgetni a konyhában és kipróbálni akár extravagáns recepteket is a jól bevált klasszikusok mellett.

 

Csészefolt blog: https://cseszefolt.blogspot.com/

Csészefolt blog Facebook oldal: https://www.facebook.com/cseszefolt/

Csészefolt blog Instagram oldal: https://www.instagram.com/cseszefolt/

 

 

please do NOT follow this link