Könyvespolc másképp - a legjobb virtuális ajánlók 3. rész

Régóta töltöm már szabadidőmet olvasással, könyvtárosként pedig én is személyes szívügyemnek érzem az olvasás népszerűsítését. A járványhelyzet miatt könyvtárunk is zárva tart a kormányrendelet értelmében. Arra gondoltunk, szeretnénk kicsit elviselhetőbbé tenni az otthonlétet olvasóink számára, ezért sorozatot indítanánk olyan emberekről, akik sokat tesznek az olvasás népszerűsítése érdekében. Bejegyzéseik, cikkeik, videóik kikapcsolódást nyújthatnak a bezártságban. Hetente két-két bloggert/vloggert mutatunk be, a bejegyzések pedig minden héten kedden és csütörtökön kerülnek majd fel honlapunkra. 

Sorozatunk mai vloggere Csonka Margit, aki a Mareszmore YouTube csatorna megalkotója. Mint képén is látszik, csatornáján főként a varázsvilággal, Harry Potterrel és a könyves dobozok kipróbálásával foglalkozik. Aki szereti Harry Potter világát, annak mindenképpen érdemes benézni hozzá. Aki nem, annak is, hátha megszereti.

Maresz azóta szeret olvasni, mióta csak olvasni tud. Az első könyv, amit maga olvasott ki A két Lotti volt. Ez a könyv volt az, ami által beleszeretett a könyvek világába s ez a szerelem azóta is tart. Számára az a legjobb az olvasásban, hogy elrepülhet egy másik valóságba, miközben otthon ül a kanapén vagy utazik a metrón.

Elsősorban a regényeket kedveli, de bármilyen műfajt szívesen olvas, azonban a „pszichológiai témájú, ismerjük meg önmagunkat könyvek” nem az ő világa.

Mareszmore csatornáját 2019. júliusában indította, de csak szeptemberben kezdett aktívan videókat készíteni. A vlogolást egy barátnője unszolására indította el, valamint erős lökést adott neki az is, hogy tetszettek neki azok a vloggerek, akik kicsomagolós videókat készítenek. A legelső videója is egy ilyen videó volt.

Úgy vágott bele a videókészítésbe, hogy előtte még sosem használt vágóprogramot. Meg kellett tanulnia a videókészítés és vágás minden csínját-bínját, s mindezt autodidakta módon tette. Erre egyébként rendkívül büszke, és most már varázslatokat is tud bele tenni videóiba, ami nem utolsó szempont, hiszen főként Harry Potteres tartalmakkal látja el csatornáját.

A kiadók részéről még nem történt irányában megkeresés, azonban szívesen dolgozna együtt a BubbleBook csapatával. (A BubbleBook egy könyves csomagot készítő vállalat. Könyves meglepetéscsomagot lehet tőlük rendelni, különböző témákban. ) Harry Potteres témában azonban már volt ilyen együttműködése. Több esetben is felkeresett olyan helyszínt, ahol a varázslóvilággal kapcsolatos eseményeket hirdettek, s erről készített videót. A legutóbbi ilyen együttműködése pedig egy magyar tervezővel történt. Ő Harry Potteres tematikában készít egyedi relikviákat, s ezek vásárlási összegéből kaptak 10 % kedvezményt Maresz követői.

Bár még nem keresték meg közönségtalálkozó rendezésével kapcsolatban, de nagyon szívesen vállalna ilyesmit. Nagy örömmel tölti el, ha hozzászólás érkezik a videóihoz, mindig lelkesen válaszol is rájuk.

A hétköznapokban rendezőasszisztensként dolgozik Budapesten. Azt mondja, az emberek közül sokan nem is tudják ez a munkakör mit is takar pontosan, ezért is van a Mareszmore-on erről is egy videó!

Másik szenvedélye az olvasás mellet a futás. Azt mondja, a „megfelelő légzéstechnikával és zenével, amit közben hallgat, könnyen meditatív állapotba tud kerülni, ami különösen hasznos” számára. Emellett szabadidejében szeret filmeket nézni és persze videót készíteni.

Maresz YouTube csatornája a Mareszmore az alábbi linken érhető el: https://www.youtube.com/channel/UCkYZYA1qK3AuvZXNxR3rcxg

Maresz Facebook oldala: https://www.facebook.com/margit.csonka

Mares Instagram oldala: https://www.instagram.com/amaresz/