Könyvespolc másképp - a legjobb virtuális ajánlók 28. rész

Régóta töltöm már szabadidőmet olvasással, könyvtárosként pedig én is személyes szívügyemnek érzem az olvasás népszerűsítését. A járványhelyzet miatt könyvtárunk is zárva tart a kormányrendelet értelmében. Arra gondoltunk, szeretnénk kicsit elviselhetőbbé tenni az otthonlétet olvasóink számára, ezért sorozatot indítanánk olyan emberekről, akik sokat tesznek az olvasás népszerűsítése érdekében. Bejegyzéseik, cikkeik, videóik kikapcsolódást nyújthatnak a bezártságban. Hetente két-két bloggert/vloggert mutatunk be, a bejegyzések pedig minden héten kedden és csütörtökön kerülnek majd fel honlapunkra. 

Lillsz könyvszerető emberek között nőtt fel, mégis csak később érkezett el számára a pillanat, amikor beleszeretett az olvasás világába. Első olvasós emléke egy Scooby Doo-képregényhez köthető, melyet édesapjával együtt olvastak. Az első saját könyve pedig egy Geronimo Stilton kötet volt. Az igazi áttörést pedig a Szent Johanna gimi sorozat hozta meg számára. Nem érdekelte a körülötte keletkezett hype, de osztálytársai ajánlására mégis belekezdett a sorozatba, melyet azóta sem bánt meg. Azóta pedig folyamatosan bújja a könyveket.

A könyvek műfaját illetően leginkább a romantikus művek álnak hozzá közel, de szívesen belekóstol bármilyen témába. Úgy gondolja, ezek mindig tartogathatnak meglepetéseket.

A blogolás elkezdése számára teljesen spontán módon jött: csupán szerette volna másokkal megosztani véleményét olvasmányairól, könyveiről.

Bár korábban már többször próbálkozott a blogolással, valahogy mindig abbamaradt az írás, pedig próbálkozott társszerzővel is dolgozni, hátha úgy könnyebben megy a kitartás. Komolyabban 2017-ben kezdett el foglalkozni vele, s azóta is lelkesen folytatja az írást ezen a blogján.

„Minden kezdet nehéz, de idővel belejön az ember (bármennyire is általános ez a mondat).” – mondja Lillsz. Egyedül mindig is nehézkesen ment számára a dolog, így mikor magára maradt félt, hogy egy év munkája odalesz, mert nem fogja bírni, kezelni a különféle felületeit, de megtanulta beosztani az idejét és úgy érzi sikerült jól csinálnia.

Havonta három bejegyzést publikál, az értékelések mellett vannak más rovatai is, amikkel színesíti az oldalt. Illetve igyekszik aktívan használni a blog facebook oldalát, nem elhanyagolva a személyes instagram profilját sem, pár könyves tartalommal.

A blog nevét egy számára kedves, inspiráló külföldi booktubertől kölcsönözte, aki Hailey in Bookland néven vezette csatornáját, így lett a blog neve Lillsz in Bookland. Írói álnevét pedig egy barátnőjétől kapta becenévként, amit nagyon vagánynak talált, így nem is volt kérdéses számára, hogy a Lillsz nevet fogja használni bejegyzéseihez.

Lillsz is együttműködik kiadókkal: hol ő kereste meg a kiadókat, hol pedig a kiadók keresték fel őt egy-egy recenziós példánnyal.

Szívesen részt venne közönségtalálkozón, ha adódna erre lehetőség, mert szerinte menő lenne egy olyan közönséggel találkozni, akik (remélhetőleg) szeretik őt és az írásait.

Lillsz szeptemberben lesz végzős a nagyatádi Ady Endre gimnáziumban. Szabadidejét az olvasás mellett általában másik kedvenc elfoglaltságával, a sorozatok nézésével tölti. Ha pedig épp nem a kedvenc sorozatát nézi, akkor szeret a barátaival lenni és blogolni természetesen.

 

Lillsz in Bookland: http://lillszinbookland.blogspot.com/

Lillsz in Bookland Facebook oldal: https://www.facebook.com/lillszinbookland/

Lillsz in Bookland Instagram: https://www.instagram.com/kozmaalillaa/?hl=hu

Lillsz in Bookland Twitter: https://twitter.com/kozmaalillaa

Lillsz in Bookland Moly: https://moly.hu/tagok/lillsz

please do NOT follow this link