Könyvespolc másképp - a legjobb virtuális ajánlók 20. rész

Régóta töltöm már szabadidőmet olvasással, könyvtárosként pedig én is személyes szívügyemnek érzem az olvasás népszerűsítését. A járványhelyzet miatt könyvtárunk is zárva tart a kormányrendelet értelmében. Arra gondoltunk, szeretnénk kicsit elviselhetőbbé tenni az otthonlétet olvasóink számára, ezért sorozatot indítanánk olyan emberekről, akik sokat tesznek az olvasás népszerűsítése érdekében. Bejegyzéseik, cikkeik, videóik kikapcsolódást nyújthatnak a bezártságban. Hetente két-két bloggert/vloggert mutatunk be, a bejegyzések pedig minden héten kedden és csütörtökön kerülnek majd fel honlapunkra. 

Dorka életének a könyvek szeretete azóta a része, hogy megtanult olvasni. Már második osztályos kora óta könyvtári tag, szóval a könyvek régóta az élete szerves részét képezik.

A könyvek műfaját illetően meg vannak a kedvencei, a szeretett kiadói, amikhez általában ragaszkodik is. Néha azért jól esik neki kiszakadni a megszokottból, belekóstolni egy-egy új műfajba, de azért szeret visszatérni a kedvenceihez egy-egy kitérő után.

Mindig is nagy álma volt egy saját blog elindítása. 2018 szeptemberében neki is fogott egynek hirtelen felindulásból, de sajnos sokáig nem volt aktív, hanem inkább a bookstagram (könyves instagram) oldalára koncentrált. Manapság is ez a fő platformja, de igyekszik egyre több időt szakítani a blogolásra és az írásra, hiszen nagyon szereti ilyen formában is kifejezni a gondolatait.

A blog elindításakor már egy viszonylag nagy közönséggel rendelkezett bookstagram oldalán, így főként onnan származott olvasóközönsége.

Sok megkeresése bookstagram oldalának is köszönhető, ezeknél főleg szerzők és boltok keresik fel. Természetesen van a blogjával kapcsolatos is, valamint Ő sem volt rest felkeresni a kiadót, amikor úgy érezte. Az együttműködései nemcsak könyvekre korlátozódnak, hanem mindenféle könyves termékre („könyvjelzős boltok, könyves ihletésű gyertyás boltok, vászontáskás vállalkozás stb.”) is kiterjed.”

Jelenleg a Debreceni Egyetem egyik medikus karán tanul, immár 6. féléve. Talán furcsa lehet, hogy egy könyvrajongó ilyen szakon hallgató, de Dorka sosem tudta behatárolni magát, hiszen mind a humán, mind pedig a reál irányultság közel áll hozzá, ahogyan a nyelvek is.

Szabadidejét szereti kirándulással, zenehallgatással és sorozatnézéssel tölteni. Magát hatalmas sorozatfüggőnek vallja, újabban pedig a Netflixes sorozatokra függött rá. Ezen kívül szívesen néz focimeccseket: a kedvenc csapata a Real Madrid, akiknek imád a képernyő előtt ülve szurkolni.

 

D's Heaven of Books: http://dsheavenofbooks.blogspot.com/

D's Heaven of Books az Instagramon: https://www.instagram.com/dsheavenofbooks/

D's Heaven of Books a Molyon: https://moly.hu/tagok/dsheavenofbooks

please do NOT follow this link