Könyvtárunkban megvásárolható Kilián László új könyve

A Kilián László filozofikus gondolatait rejtő könyvecskét, A mitográfus cifrakönyvét 2014. november 24-én, hétfőn mutattuk be könyvtárunkban. A szerző vetített képpel illusztrált felolvasásai között szülővárosához, Várpalotához kötődő szöveget is hallhatott a közönség. A szerző engedélyével ebből a traktátusból idézünk most:

"Utazom. Visz a jármű. Bámészkodom. Jellemző az emberre, hogy lakott vidékre másképp néz. Kevesebben vannak, akiknek nagyobb gyönyörűség a hegyek, dombok, erdők mezők, délibábok fürkészése, mint a majorságok, falvak és városok nyüzsgése, illanása.
Mondom, utazom. és a kisváros külső, kertvárosi övezetében rám tör a felismerés. Talán attól, hogy tudom, ez a rész a Loncsos, aztán a Mandulás, túlnan a Józam, a Bögre és átellenben a Baglyas. Mint egy-egy üdülő, víkendező vagy vakációzó hely.
Pedig itt laknak. Állandó lakcím alatt. Élik mindennapjaikat. Talán egyenesen hétköznapian.
Mégis. A családi házak, így elpotyogtatva a kertes domboldalon, mégis üdülnek, üdültetnek, sőt üdítenek. 
Igen, mert a várakozás lényegében különbözik az időzéstől, az elidőzéstől. A várakozás egy lehetetlen feszültségű készenlét. Azt mondom ilyenkor: na, majd akkor aztán. Ez ekként rám is dermed.
Ehhez viszonyítva – és ettől elvonatkoztatva is – az időzés ez az érzemény az üdülőövezetnek mutatkozó kertvárosos lankák láttán.
Mintha. Mintha ez a nagy világbavetettség, szolgálatos, küldetéstudatos, kötelezettségtől béklyózott életkeret maga lenne a legnagyobb merénylet ellenünk. 
Mintha. Mintha életünk és ez a lakóhely közeg vagy környezet igen is elidőző hely lenne. 
Az örömért, a kényelemért, a szabadságlegigazabb terepe a domboldallal, gyümölcsössel méhessel és borospincével, de hovatovább, ennek megfelelő időbeosztással, de kötetlen cselekvő kedvvel.
Ha a lakóövezetről mind makacsabbul hisszük, hogy az a penzumok gonosz díszlete, díszletből valóságos fogda, korlátlabirintus válik.

Ha a lakóövezetről csak mint alvóhelyről gondolkodunk, önkéntelenül azzá is tesszük  egy rabságos lustaságból, bizony alvóváros lesz. Talán még az álmok is kivesznek, kimenekülnek belőle!
A korlátlabirintus, a hortyogásra igazított, de álcázott ketrec  a hétköznap, avagy a megrögzött rostoklás. Benne a törékeny időben.
Az üdüléses, szellőzködős, elidőzős rácsodálkozás legyezőjének kitárulta pedig az ünnep.
De ez az ünnep több, mint pillanat, több, mint könnyű és kiüresedő szélfutam. Ez az ünnep az igazi jelen! Élményszerű valóság. Az érzékek összességét birizgáló.
Ha az előbb azt mondtam, a jelen a bekövetkezés, ami egy pillanat, akkor most miért lehet azt mondanom, hogy a jelen, az ünnep több egy pillanatnál?
A bekövetkező ünnnep jönni tud! És van. Így lesz jelen valóságosan a jelen."
(p. 82-84.)

A könyv a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban megvásárolható. Ára: 800 Ft.

 

A mitográfus cifrakönyve

please do NOT follow this link