Irodalombarátok figyelmébe ajánljuk

Zsirai László költő, író szerkesztésében hamarosan szépirodalmi folyóirat indul Angyalszem címmel.

Irodalombarátok figyelmébe

Németh László, a Tanú című folyóiratának bevezetőjében találóan sűrítve, így fogalmazott: „Az írás – erkölcs!”. Lelkünk karbantartásának egyik módja tehát a találkozás a példamutatóan tisztességes művekkel egy kizárólag szépirodalmi műveket közlő, az írások lélekmelengető szerepét a jó erkölcs terjedése érdekében hangsúlyozó folyóiratban.

Az Angyalszem címmel tervezett, évnegyedes, keresztény nemzeti konzervatív polgári szellemiségű folyóirat újdonsága lesz, hogy kizárólag szépirodalmi műveket közöl, lélekmelengető szerepét tartja fontosnak, s merít az emlékezet kútjából is, nemcsak friss termést arat. Nem szegődik irodalmi szekértáborok és különféle időleges ideológiák szolgálatába. Egyetlen szempontja élteti: emlékezik és emlékeztet az emberi jóság eleve elrendelve egyetemesen öntörvényű érzelmeire. A Gárdonyi-féle nemes eszmény jegyében ébren tartja a jó erkölcsöt őrző lángot, mert ahogyan William Butler Yeats vallotta: „A pusztán agyban fészkelő / eszméktől óvj, Uram; / úgy él a dal, ha a gondolat / a gerincben suhan.”

Ha előfizetőként és/vagy mecénási felajánlással
szeretné támogatni
az Angyalszem című folyóirat megvalósulását,
‒ nevét és pontos címét feltüntetve! ‒
az OTP 11773229-07732274 bankszámlaszámra
szíveskedjék befizetni a 4 lapszámra vonatkozó,
összesen 2000,- Ft előfizetési díjat,
vagy a támogatási összeget.

Köszönettel:
Zsirai László
főszerkesztő

please do NOT follow this link